Kutatás

 

• 2009. március 7-én Zalaszántón felkerestük a helyi temetőt ahová nagyszüleiemet is kísérte utolsó útjára a szomorú vátkai harangszó.(Itt készítettem sok képet a régi sírkövekről, adatszerzés végett)

Olvasd el: A zalaszántói templomhoz oldalsó kápolnákat nem építették újjá, de a falakhoz vastag támpilléreket építettek, amelyeknek építészeti funkciójuk nincs. A tornyot megmagasították és ekkor helyezték el benne a vátkai harangot. "Az 1700-as években a vátkai patak tisztítása közben találták meg és hozták a szántói templom tornyába. A harangot a törökök elől ásták a patakba, így az ellenség nem találhatta meg, mert nem látott friss ásást. Vátka falu - a Tátika hegy lábánál - lakossága kihalt, a harang több 100 évig volt elásva és csak a szerencsének köszönhető, hogy megtalálták. A harang a mai napig is misére hívja Zalaszántó hívő lakosságát és kíséri utolsó útjára Zalaszántó halottait.

• Megkaptam ifj. Szekér János budapesti címét.(A"Tiszta apád vagy" ! felkiálltás követően (Szekér Jánosnétól),  Ilonka nénitől sok információt és képet kaptam Pesten. KÖSZÖNET NEKI ! Jani bácsival nem tudtam beszélni személyesen, mivel ő beteg volt.

  

• Megtudtam Zalaszánton Szekér Ferenctől aki távoli rokonunk, hogy dédapámtól kezdődően Pini néven különböztették meg a família férfi tagjait  a többi helyi Szekér nevüektől.

 

• A zalaszántói körjegyző tájékoztatott, hogy költségkimélés szempontból megkérhetem a Zala Megyei Levéltárból a felmenőim anyakönyvi kivonatokat másolatban.(Négy alkalommal kértem már meg az adatokat , de senki nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon a levéltárból!!) Nagyon sajnálom. De még várok nem adom fel egy könnyen. Lehet, hogy marad  mégis a körjegyző segítsége?

 

• A keresés során ráakadtam az interneten a Zala Megyei Levéltár honlapján Csite András : Zalaszántó gazdasága és társadalma 1790-1850.  írására (30. doboz)

 

• 2009. március 24-én telefonon beszéltem Szekér Lászlóval(Lacival), Jani bácsi fiával. Ő is sok adatot adott át nekem és egy általa készített családfa részletet. Köszönet neki is.

 

• Dédnagyapánk Szekér Vince régi szekrényén, Laci látta még dédapánk gyermekeinek a nevét felsorolva és születési dátumát.

 

• Megtudtam a Pini név eredetét is Lacitól: dédnagyapánk n. Szekér Vincének volt egy pincsi kutyája és mindig úgy hivta magához, hogy Pini, pini és ezért rajta maradt ez a név, amellyet megörökölt minden férfi ezt követően.

Érdekesség: Édesapám Szekér Imre nyugdíjas búcsúztatóján tudtam meg, hogy a munkatársai Pubi néven hívják és (becézik). Középiskolai tanulmányaim során a barátaim és haverjaim engem is Pubi néven emlegettek és becéztek, amely a mai napig rajtam is maradt!  

Olvasd el: Mikus Gyula (1905-1996)  festő életrajzából

Tanulmányai befejeztével 1927-ben huszadmagával nyújtott be pályázatot a zalaszántói elemi iskola megüresedett tanítói állására amit, az iskolaszék döntése alapján elnyert. Kezdetben ez a csodálatos környezetben hegyekkel koszorúzott völgyben fekvő kis dunántúli falu és lakói adták témáit. Együtt élte mindennapjait a falu lakóival azok gondjait bajait, örömeit átélve, segítve tanítványait azok szüleit – és emiatt folyamatos konfliktusban élve a falu papjával és jegyzőjével. Ezekben az években készült életképeiből néhányat megismerhetünk, de sajnos tájképei – többször mesélte barátainak „Csak láttátok volna milyen bátor és harsány színekkel mertem fösteni” – egy-egy ritka kivétellel nem elérhetők számunkra.

Első, számára elismerést és országos ismertséget hozó műve a Halottas menet története is itt 1933-ból indul egy vázlattal, ahol a téli hóviharban történő temetésen a sírig is utat kellett lapátolni néhol méteres hóban - és érlelődik öt évet ,hogy megszülessen a Halmos Izor Életkép-díjat elnyert mű, melyet bemutatásakor: „A közönség nagy tapssal és tetszéssel fogadott” . A mű először „A szegény ember temetése” címmel szerepelt.

Talán ennek az első elismerésnek is szerepe van abban hogy három gyermeke mellett szakítson időt az alkotásra, hajnali gombaszedésekkel teremtsen elő egy kis plusz pénzt vásznat festékeket beszerezni és folyamatosan megjelenni kiállításokon. Zalaszántó mindennapjairól ezekben az években festett képei a Keresztjáró napok, Zalaszántói búcsú, Delelő csorda. A fiatal tanító felhívta magára a figyelmet, műveivel barátokat szerez ismerősöket talál művésztársai körében. A folyamatos témakeresés tágítja körülötte a teret és már egyszer-egyszer elmerészkedik a Balatonig is akinek változatossága a Keszthelytől Szigligetig terjedő szakasz csodálatos panorámája rabul ejti és haláláig nem ereszti. Szeretett volna a Balatonhoz közelebb jutni, Keszthelyre költözni jobb alkotói körülmények közé kerülni, amihez egy zalaszántói látogatással Koszta József segített, mikor a képeket szobrokat megcsodálva azt mondta : „Úristen micsoda tehetség! Csak egy évre mehetne el Párizsba!” mire szerényen azt a választ kapta „Én csak Keszthelyre szeretnék….” Koszta József közbenjárására 1942 szeptemberében a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi miniszter Keszthelyre helyezte állami polgári iskolai rendes tanítónak.

 

Következő rokonom látogatása, amely egyben a következő állomásom helye a 20 éve nem látott keresztapám Szekér Ferenc és családja Budapesten.

Barkaszentelés elött  egy héttel.

Találkozásom keresztszüleimmel április 7-re tolódott - mert akkor lesz otthon keresztapám - amit nagyon várok már. Telefonon már beszéltem keresztanyámmal aki nagyon örült, hogy hallotta a hangomat és annak is örült, hogy meglátogatom őket.

Végre még egy örömhír!

A Zala Megyei Levéltár válaszolt az utolsó kérésemre. Posta úton küldik meg a felmenőim anyakönyvi kivonatait. Így már  elmondhatjuk, hogy a sok kérés, végre meghallhatást nyert és így siker koronázza a hosszú várakozásomat. 

Izgalmas lesz a jövő hét, várom mit hoz a múltbéli üzenet számomra és a famíliának. 

Citátum:                                               

"A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha."

                                                                                                              Fekete István

Húsvét elött egy héttel.

Húsvét  a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, amely Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának az emlékére született. I. (Nagy) Konstantin római császár által  325. június 19-én összehívott a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről-évre változó, a Húsvét úgynevezett mozgó ünnep. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére, - a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is - a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.

 

Eljött a találkozás. Találkoztam keresztszüleimmel. Az idő múlása mind a hármunkon meglátszodott. Csak ő szerintük én megemberesedtem, szerintem meg ők csak "másabb" lettek. A szokásos "Mind ha apád jött volna be!" után sokat beszéltünk érdekes dolgokról és ezután sok fotót adtak nekem. Keresztapám azt mondta, hogy legyenek nálam a képek, hiszen én foglalkozom ezzel (családtörténet). Láttam, hogy  számára is  fontosak és becsesek a megmaradt családi képek mégis megvált tőlük.

Több fénykép közül kiemelném nagyapám n. Szekér Kálmán kb. 1930-ban,  Keszthelyen készült fiatalkori megsárgult fényképét és dédszüleim n. Adorján István (I. világháborús katonai egyenruhában) és n. Sári Ilona közös kb. 1915-ben, készült szintén megsárgult fényképét.

Az utóbbi képről...

Nagyanyám (a Mama)  n. Adorján Margit gyermekkoromban, még életében megmutatta több alkalommal ezt a fényképet is, amelyet 30 év távlatából újból látni szívszorító és felkavaró volt. Ezeket a szavakat fűzte a fénykép mutatásakor a Mama (remélem pontosan idézem):

"Ő volt az apám, akit soha nem ismertem, mert elment az I. világháborúba és soha nem tért haza. Ott halt meg."

A szavai most is itt csengenek a fülembe.

"Sajnos sokan vagyunk úgy, hogy szeretteinkel csak a haláluk után foglalkozunk igazán, de ekkor már hiába tesszük azt, mert amit élő korukban elmúlasztottunk már holtuk után nem tudjuk azt jóvátenni."     

Kincseimmel megrakodva indultam haza és igéretett tettem, hogy meglátogatom őket.

A következő napon megkaptam a várva várt választ a Zala Megyei Levéltár levelében. A kért adatok közül megküldték Szekér Vince és Sári Ilona születési anyakönyvi, (keresztelő) plébániai bejegyzéseinek másolatát illetve mikrofilm másolatát.

1. Az elmosodott adatok szerint dédnagyapám n. Szekér Vincze született Zalaszántó (Szántó), 1871. január 22-én, édesapja Szekér János, édesanyja Polczer Rozi /ükszülők/.  

2. Dédnagyanyám n. Sári Ilona született Zala-Szántó, 1893. december 31-én,  Sári József(édesapa) és Sabjanics Mári(édesanya) (földművesek)  /ükszülők/ törvényes gyermekeként.

(A házassági adatokat az Országos Levéltárban feljegyeztem jó megérzéssel. Házasodtak 1870. 02. 13-án. Szekér János 25 éves volt Polczer Rozi 18 éves volt . Ők az ükszüleim. Tehát Szekér János 1845-ben, Polczer Rozi 1852-ben születhettek. Másik gyermekük 1875. 01.02-án születhetett (keresztelő) Ernő néven.) Polczer Rozália síremlékét már március elején láttam és fényképet készítettem róla a zalaszántói temetőben. A felíratot az idő elkoptatta, már alig látható de a következőket vettem mi belőle: Szekér Bálind és neje Kocsis Apolonia 1917-ben készíthette, élt 53 évet , meghalt 1902 vagy 1897 vagy 1892-ben. Mint már korábban megtudtam ükszüleimnek volt egy Bálint nevü gyermekük aki az akkori helyeírás szerint lehetett Bálind is.Vagyis 99 % az esélye, hogy az ükanyám sírja látható a képen. 

Nagyszombat.

Oldal: Kutatás
Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása - © 2008 - 2024 - szeker.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat