Z a l á b a n     n y á r o n

Megérkeztem a nyári vakációim szinterére.(2009. június 15.)

Ez a távoli kis földszeglet, oly messze van lakóhelyemtől és mégis oly közel a szívemhez. Csak itt érzem magam otthon, mert tudom itt vagyok igazán otthon. Nincs itt már sem lakásom, sem  házam, sem földem csak az emlékek az illatok a fiatalság a tavaszi szél simogatása a nyárvégi gyümölcsök zamata az őszi szarvas bőgések harsonája és a téli temető mécseseinek kihunyó fényei. Nincs itt semmim és itt van mindenem. Az életem kezdete és vége.

Sajnos a ház és a körülötte lévő dolgok már nem a Szekér-Adorján család tulajdona. Teljesen átalakult, megváltozott minden. A hatalmas termőföldek, a szőlő  és a nagy gyümölcsöskert  eltünt, elnyelte a múlt, nagyanyám és nagyapám emlékével együtt.

Na, ezért is vagyok itt, hogy megváltozzon valami és, hogy felkutassam a meglévő parlagon hevert emlékeket, amelyek őrzése rám és a további generációra vár.

A táj leírhatatlanul gyönyörű, további képek a Derékhegy képtárban.

Első találkozásunk Szekér Margit (Manci) nénivel volt. Manci néni 81 éves. Szellemileg nagyon friss volt, szívesen fogadott minket, mintha régnem látott régi rokonnal találkozott volna. Átadott két régi fényképet magáról és öccsével Jánossal közös képet. Mesélt  apai dédnagyanyámról Németh Emilíáról (Mili néniről), akit nagyon szeretett mert aranyos volt vele kis korában, amikor még nem járt iskolában.(ez egy jó kis rím is lehetne) Sümegprágából(Prága) származott Mili néni. Olyan szépeket mesélt Mili néniről Manci néni, hogy egyből a szívembe zártam őt. Beszélt még Szekér Rozáliáról, aki Nagy Árpád édesanyja volt és korán elhalálozott. Róza néni napszúrást kapott az elmondása szerint, de a szívével is beteg volt.  Nagy Árpád édesapja Nagy Sándor volt, aki a II. nagy világégésben halálozott el. Neve ott található a zalaszántai hősi halottak névsorában. A fényképe az 1989-ben kiadott Tátika nevezetű kiadványban láttuk elösszőr.  Nagy Árpádot, Szekér Rozália nővére Mária nevelte fel. Szekér Mária egyik térdét még kiskorában (7 évesen) kővel megdobták és ezért a lába úgy megsérült, hogy soha többé nem tudta rendesen használni. Ezután csak mankóval tudott járni. (Nagyon fájt ez nekem még ismeretlenül is. Belegondoltam, milyen lehetett egy kisleánynak így felnőni, mivel az iskolát is abba hagyta emiatt, mert nem tudott  bejárni az iskolába.) Manci néni  elmondása alapján a zalaszántói temetőben találtuk meg Nagy Sándorné (Szekér Rozália) és Szekér Mária síremlékét. Nagyapám testvéréről Szekér Ferencről  azt mondta, hogy Mili néni azt mesélte neki 1924-ben 24 évesen halt meg. (Beszélt egy esetleges önkezüségről mert egy  Keszi Naca neveztü leányt kellett volna feleségül vennie  és egy rossz marhavásárlásról, amely miatt félt apja haragjától.) Késöbb tudtam meg pontosan, hogy Szekér Ferenc 1924. 08.27-én halálozott el. Sabjanicsékról nem tudott semmit, csak úgy emlékezett, hogy Sabjanics Mári néni üknagyanyámnak kilukadt a gyomra és emiatt halt meg. Üvegkoporsóba temették(!?)  Ugy gondolom elég sok mindent megtudtam és így nem is "gyötörtem" tovább Manci nénit a kérdéseimmel.(Képek készültek)

 

Második nap egy kirándulást engedtünk meg magunknak a Rezi várba. Vadregényes erdei úton  jutottunk fel a Rezi vár megmaradt romjaihoz. Csodálatos panoráma tárult a szemünk elé a Szántói-medencéről. Gyerekkorom óta vágytam erre, hogy egyszer feljussak ide és láthassam Zalaszántót madártávlatból. Különben is eleddig  csak  a Derékhegyi perspektívából láthattam a Rezi várat.

    

    

Csodálatos békesség fogott el fent a várban, és az elterülő gyönyörű táj látványa ezt csak fokozta. Megszünt minden létezni, itt éreztem első alkalommal, hogy a természet egy piciny része vagyok csak csupán. 

Ezt követően Várvölgy felé vezetett utunk. A Zalaszántó lelkipásztora egy P. Emánuel nevezetü pap. (Mea culpa) Várvölgyön felkeresvén kértem, hogy a régi anyakönyvekben történő betekintéshez adjon segítséget. Teljes mértékben elzárkozott ettől többféle kifogással. Rossz szájízzel mentünk tovább. A visszavezető úton az táj szépsége gyógyír volt számomra.  Fáradtan és koszosan, de vizuális élményekkel  gazdagon érkeztünk meg szálláshelyünkre, amely ház belső kialakítása hasonló volt  az Adorján házéval. A ház mennyezete régi fagerendás volt és középen un. Luster lámpa lógott mint nagyszüleimnél.

Több információ alapján e további napon Sümegcsehin kerestük a Sabjanics Mária (üknagyanyám) meglévü rokonait, hogy Mári néniről kapjunk születési adatokat. A helyi lelkész-helyettes itt is elzárkozott az adatok kiadásától. (Nagyon-nagyon elutasító volt!) Több környékbeli (Bazsin is) Sabjanics család rokonaival beszéltünk (Piroska néni, Aranka néni). Sajnos itt majdnem elterelődtünk egy másik család felé, de időben észrevettem ezt  és így nem mentünk ezen a nyomon tovább. Annyit megtudtunk, hogy ott is élnek nagyon kedves és rendes, segítőkész emberek.  Valamint azt, hogy Vindornyaszőlősről származhat minden Sabjanics a környékről.   

A legközelebbi állomásunk Sümegprága volt. Ott ismét Sabjanics Mári néni után érdeklődtünk.Itt sem jártunk sikerrel. De a helyi anyakönyvben az 1898. február 13-i dátumnál megtaláltuk Szekér Vincze és Németh Emília apai dédnagyszüleim házassági bejegyzését. Itt tudtam meg, hogy ekkor már apai üknagyapám  Szekér Vincze édesapja Szekér János már nem élt, "földmívesek" voltak, Németh Emília és szülei Prága nevezetü helyen laktak (ez Sümegprága elöző neve)!A bejegyzés végén dédnagyszüleim alírása kicsit visszaadott belölük valami személyeset, egy üzenetet a számomra.(Köszönöm, és köszönet a polgármesteri hivatalban dolgozó hölgynek is! )

Sajnos a helyi temetőben nem találtuk meg Mili néni szüleinek a sírját. Sok Németh neveztü család élt a községben, megkülönböztetéssel (pld vastag), csak később tudtam meg, hogy Mili néni Zalaszántón van eltemetve.  Fájó szívvel, de tovább vettük az útirányt.

Az úton hazafelé Zalaszántó határában egy érdekes régi szobrot láttunk.

 

A szobort előzménye: 1905-ben a községben mindennemű állatból nagy volt az elhullás. Október 20-án Vendel napján állt meg a vész, ezért a betegségek megszűnése alkalmából szobrot emeltek Szent Vendel tiszteletére 1906-ban a Szántói Társulat és község népe. 

A Szent Vendel kőszobra a Vendel szobra, mint az állattartás védszentje, több kereszt, faragott kőemlékmű mellékalakjaként szerepelt. Egy másik történet a Vendel szoborral kapcsolatban: Egyszer Zalaszántón a falu összes libája elpusztult, mire az egyik asszony karót fogott, kiment a falu végén álló Vendel szoborhoz és annak fejét, kezét leverte. Később azonban a fejet visszatette, de fordítva, a szobor nyakába pedig egy cédulát akasztott e felírással: - Szántón végeztem, most megyek Bazsiba.

Zalaszántón a faluban megtaláltuk a Szekér család régi házát, amelyben jelenleg Szekér Istvánnét (a 91 éves Rozi nénit) találtuk. Rozi néni idős korára tekintettel már sajnos nem emlékezett a régi dolgokra. Tudomásom szerint itt élt biztosan Szekér Vincze és családja, és az egyik testvére Szekér Ernő és családja valamint annak fia Szekér István. Az utóbbi felesége Rozi néni. 

 

Úgy gondolom itt ebben a házban még sok családi ereklye és történet vagy esetleg fénykép, klf. írás bújhat meg, de nem akartuk fárasztani ezzel Rozi nénit most, akit én is személyesen ismerek gyerekkoromból. (Rozi néni nagymamámmal dolgozott együtt Hévízen.) Ide még vissza jövünk.

 

A levéltárban megtaláltam Adorján István pontos születési dátumát és szüleinek a nevét: Adorján Albert és Bolla Katalin. A zalaszántói temetőben már korábban láttunk hasonló nevet. Most meg is találtuk üknagyszüleim síremlékét. Adorján Albert élt 67 évet és meghalt 1926. szeptember 23-án. Felesége Balla Katalin akinek csak előre beírták a nevét. Lehet, hogy nem is oda lett eltemetve üknagyanyám?Balla vagy Bolla a neve pontosan?   Ezek még rejtélyek.

Zalaszántó jóságos  emlékeitől búcsúzva megálltunk Hévízen és egy jót fürödtünk. Utolsó állomásunk a családtörténeti körutazás során Keszthely, a Balaton fővárosa volt. Nagy Árpáddal és feleségével Szí Márton Erzsébettel találkoztunk, akik szívélyes vendéglátóink voltak. Több történetet mondtak el és több dolgot megerősítettek a familyával kapcsolatban. Az 1961-ben készült esküvőjükről készült képen többek között Szekér Mária néni, Árpi bácsi nevelt anyja is jelen volt (Árpi bácsi mögött). Árpi bácsi beszélt még Szekér Rózáról az édesanyjáról, hogy szívbetegként halt meg fiatalon, valamint arról, hogy apját Nagy Sándort nem is ismerte. Két fiatalkori eredeti képet kaptam, édesanyjáról és nevelőanyjáról. Köszönöm! (Familya Fotó Albumban)

 A családtörténeti kutatás zárásaként a Balaton mellett pihentük ki a szép zalai napokat és annak fáradalmait és együtt értékeltük az elmúlt napok eseményeit. De már most tervezzük, hogy mikor térünk vissza a múlt és a jelen e kis szegletébe.

Ne felejsd:

„Őseid emlékét éjjel-nappal idézd fel, kutasd néped bölcsőjét, őrizd meg a történt tények és évkönyvek okmányait, mert nem szép dolog az, ha saját hazádban mint idegen jársz.”

2009. június 24. 

 

Oldal: Zalában nyáron
Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása - © 2008 - 2024 - szeker.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat