2011. év

 Újabb év, újabb remények ...

2011. január 6-án, Vízkereszt napján („az Úr megjelenés”) a keleti kereszténység arra emlékezik, hogy Jézus nyilvános jelenlétének kezdetén megkeresztelkedett a Jordán folyóban, a nyugati kereszténység ilyenkor emlékezik arra is, hogy a háromkirályok meglátogatták a gyermek Jézust, és arra is, hogy Krisztus a kánai menyegzőn borrá változtatta a vizet. Ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, valamint a farsang és karneválok ünnepi időszaka a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig.

1 évvel ezt megelőzően ilyen tájt az írtam, hogy Luca Szekér (Szekér Lukács) a legrégebben meghatározható felmenőm (1683 körül születhetett) és reménykedtem, hogy tovább (természetesen visszafelé) tudok menni majd az időben. A Szántó és környező települések anyakönyvi adatai a régebbi időkhöz bezárultak tekintettel arra, hogy az ő adattáruk is véges. A Szántói anyakönyvek pld. 1732-es kezdetűek, korábbi adatok ilyen szinten, így rendszerezve és feljegyezve tudomásom szerint nem léteznek. Sajnos! Bár előkerülne valamilyen más hiteles okmány! 

De addig is marad tehát a kutatás a levéltári és nemesi családok (Festetics, Gersei Petheő) levéltárában. Tudomásom szerint a XVI. illetve XVII. században Szántó és környéke a Gersei (Petheő) Pethő család birtokai közé számított..,

Gersei Pethő János: Tátika (castrum) 1538. év (Nr. 222), Rezi (szőlőhegy) 1539. év (Nr. 2377), Rezi (castrum) 1544. év (Nr. 2016), Hidegkút (birtok) 1546. év (Nr. 2011.), Rezi (castrum) 1546. év (Nr. 2011), Szántó birtok 1546. év (Nr. 2011)

Gersei Pethő Péter: Hidaskút (birtok) 1545. évben Keszthely (oppidum), Rezi (birtok), Szántó (birtok), Tátika (castrum), Tomaj (birtok), Várallya (birtok), Zsid (birtok) (Nr. 2015)

Mint már tavaly is említettem a Magyar Országos Levéltár P jelzésű 235 számú 1 és 2 csomóban található Gersei Pethő család levéltárában kutattam és kutatok. Ezen a napon, Vízkereszt napján én egy más fajta megjelenésre számítottam titokban, egy másik ős megjelenését vártam a megfakult és dicstelen török időket megért és lejegyzett históriákból. 2010 év végén megtaláltam az 1 csomóban Zekér (Szekér) Mihályt 1619. évben. Amit eddig a levélből bizonyosan megtudtam, hogy egy bizonyos jobbágytelken törvényes szerződés kiegészítésben szerepel többek között Szántó helyiségből felsorolás szinten Szekér Mihály (12.) jobbágy. A kiegészítésben és más sok  okmányon  kivehető még Zántoházy Franciskus (Szántóházy Ferenc) neve is.

(Érdekesség: Szántóházy Ferenc 1601-ben lett Sopron vármegye jegyzője. Joggal a nyugat-dunántúli térség, vezető nemesi értelmiségeinek sorába helyezhető. Szántóházy Ferenc mester (magister), 1595-tól Zala, majd Sopronnal egy időben Vas vármegye jegyző hivatalát is viselte, a XVII. század elején személynöki ítélőmesterként is tevékenykedett.) 1622. július 18-án a soproni országgyűlés idején II. Ferdinánd császár, Ebergényi Péter fiúágon kihalt, tekintélyes főember szolgának (aki gróf Nádasdy Pál birtokainak főprókátora is volt) a koronára szállott birtokát adományozta el az országgyűlés alatt. Először is az aggastyán Szántóházy Ferenc nádori ítélőmestert jutalmazta meg, akit annak idején a Bethlen-pártiak Damonyán levő birtokáról hurcoltak el. Neki adta a Musayban és Nemesládonyban volt Ebergényi kúriákat, Csepregen és Lózson volt szőlőit, Guárban volt malmát és Zala megyében volt 4 községét. ZML.)

1620-as évben ismét találkoztam a már helyesen Szekér vezetéknévvel lejegyzett Szekér Mihállyal, aki nem rendelkezett (igavonóval) marhával.

 

De már mentem is tovább az időben és egy gondolattal ismét megfordítottam az idősorrendet az okmányokban.

Közel 50 évet ugrottam és rátaláltam egy 1571-es jegyzékre (kivonatra) vagyis egy összeírásra amely Gersei Pethő János házának anyagi és más javaikról szólt. Az összeírásban a javak tételesen szerepelnek az összes település felsorolása mellett felsorolva a tulajdon jobbágyokat is. Zanto (Szántó korabeli neve) településen itt találtam rá ....... Zeker juratus (Szekér  két helyen is. ) (Tévesen ezt korábban Zeker Joannes ként értékeltem !!! 2012. 03.)(Az első és az ötödik sorban)

        

Szatlóczky Gábor könyvében így írta le a fenti eseményt. 1571-ben… Báró Pethő János és testvérének Gáspárnak az özvegye, Choron Anna felosztották egymás közt a birtokokat. Összeírást készítettek a jobbágyaikról, név szerint felsorolva mindet, illetve március 6-án a tátikai vártartományban lévő birtokaikat vették számba.

Az alábbi levélen látható korhűen a már említett Pethő Gáspár és Pethő György aláírása és gyűrűpecsétlenyomata.

A levelek áttanulmányozása során sok érdekest megtudtam. Ezek a vizuális kordokumentumok kellően kiegészítették a már többször említett könyvet. Rátaláltam ismét egy feltételezhetően korai, eddig talán legkorábbi felmenőmre a török időkből származó Szántón élő Szekér nevű felmenőmre. Ne felejtsük el, Mohács után vagyunk közel 50 évvel, a török uralom első harmadának a vége felé. A másfél évszázadnyi oszmán-török pusztulás közepe felé haladunk. A portyázó törökök Szántót többször felégették, elpusztították és a hatalmaskodásokkal is számolniuk kellett a helyi jobbágy portáknak. De hál Istennek, az élet utat tör magának... a feljegyzésekből ismert magyar ember, egy Szekér nevezetű jobbágy, családjával próbál a nehézségekkel megbirkózva valahogy túlélni a kínzó nélkülözést, éhezést és a sanyargatásokat, talán hol szerencsével, hol hatalmas élni akarással……...és ennek már 440 éve. 

Tovább szemlélve a levéltári anyagot eszembe jut a levéltitok fogalma. Elhessegetem ez irányú gondolataimat. Harcolok én is a múló idővel a szemfáradtsággal de eszembe jut az idő, ezen múlása már átírja, átértelmezi  a törvény szövegét. A régi idők leveleiben leírtak a múlt történelme és már nem számít titoknak. Haladok és elérem a következő képzeletbeli állomást az idő végtelen elmúló útján.

1585. A megsárgult levelekben több ismeretlen név is szerepelt. Ez a levél többször több féle képpen is szerepel. A Festetics féle utólagos lemásolt levelekben és az eredeti Petheő korszakból származó levelekben, több esetben is szerepel a „deserta” szó. A szó olyan összetételben szerepel a mondatban (felsorolt nevek előtt), hogy talán komplett fordítás nélkül is rájöhetünk a levél lényegi mondanivalójára. Ez a kiemelt szó az egyik lényege lehet a levélnek. A „deserta” szó elhagyott, lakatlan helyet, de katonaszökevénnyel kapcsolatosan is használják. A legujabb kutatások szerint amit egy levéltár kutató osztott meg velem adózók névsorát is rejtheti. Itt találtam meg több Szántói között Luca Zekér (Szekér Lukács) feltételezhető felmenőmet. Talán lehet, hogy a helyi népesség egyrészt kietlen pusztává vált településekről elmenekülő lakosságát sorolták fel, de lehet, hogy felsorolja azokat a személyeket településről, településre akik ott maradtak. De ez nem biztos…. csak feltételezés. Az iromány egészét kellene lefordítani, hogy pontosan megtudjuk mi a valós tartalma. (Remélem, megtudom majd ezt  a talányt is fejteni valamilyen segítséggel!)

       

Azt biztosan állíthatjuk, hogy 1585. év táján is létezett biztosan Szekér nevezetű Zalaszántón. Ez a Luca Zekér vagyis Szekér Lukács Zántho helységből lett feljegyezve több más helyi lakossal együtt. 1571-et követően 14 évre is még élt egy bizonyosan ismert feltételezhető felmenőnk. Zántho (Szántó) településtől az akkori út viszonyokat és járható utat figyelembe véve kb. 36 km, azaz 4-5 magyar mérföldre a mostani mérések szerint 33 km távolságra volt és van Patsa (Pacsa) település. (Tehát körülbelül szekerekkel 11-12 óra távolságra.)A fenti okmányban találtam még egy Szekér nevezetűt Benedicti Zekér (Szekér Benedek) személyében, aki Pacsai volt és szintén az említett összefüggésben említették. 

 

Most ennyi meglepetést az év elejére....

Számítások szerint a Dunántúl népessége 1495-ben 900.000 körül volt. Ez a népesség 46.000 km2 területen oszlott szét. Egy km2 tehát 195 lélek esett. Ez kétségtelenül igen jelentős népsűrűség a XV. század gazdasági viszonyai között. A Dunántúl népességére a XVI-XVII. században soha ki nem heverhető csapást mért a török pusztítás. Buda elfoglalása után (1541) a török uralom állandósul és vele állandó a lakosság csökkenése is. A mohácsi vésztől Buda visszafoglalásáig terjedő idő ásta meg Nagy Magyarország sírját. A nép közel kétszáz éven át állandóan fogy, mert pusztítja a hadviselés, pusztítja a rabságba hurcolás, pusztítja a pestis és a nélkülözés. Kimutathatóan százezrek mentek tönkre 1526-1686 között egyedül a Dunántúlon, nem számítva a születések elmaradását. A királyi területen (Mosón, Győr, Sopron, Vas, Zala) nyugodtabbak voltak a viszonyok, de egyes vidékeken az u.n. hódoltságon itt is éppen úgy pusztult a lakosság, mint a török területeken. Sőt bizonyos tekintetekben még azoknál is jobban, mert a két hadakozó fél között átmeneti terület volt, ezért minden hadjáratot végig kellett szenvedni. Számos kimutatásunk van, amelyekben vármegyékre terjedő vidékek összes falvai és azoknak adófizető lakosai név szerint fel vannak sorolva. Gyakran ugyan ezek csonkák, de szerencsére adataik legtöbbször kiegészíthetők. A török összeírás tehát céljainkra sokkal jobban megfelel, mint a magyar, csak a jobbágy portákra terjedő összeírás. Az adókivetésnél 2-3, sőt néha több jobbágytelket vontak össze egy porta elnevezés alá. A földesurak kijárták, hogy törvényesen állapítsák meg a porta fogalmát, így 1609-től 4 telek, vagy 12 zsellér család, 1647-től pedig 8 jobbágy család, vagy 16 zsellér család tesz ki egy portát. Az 1609. évi törvény rendelkezését és a felhozott példákat más adatokkal összevetjük, nyilvánvaló lesz, hogy nem nagy hibát követünk el, ha egy-egy portára a XVI. század végén 4 családot, vagy más szóval 20 lelket veszünk fel. A török terület és a hódoltság lakosságát a kincstári adókönyvek, defterek alapján állapítjuk meg. Az 1577-80-ból származott defterekből kiszámítva tehát a XVI. század végén a Dunántúl török uralom alá eső területén 31.700 család, azaz 158.500 lélek élt. Ugyanezen a területen egy századdal előbb a portális kimutatások szerint legalább 600.000 ember élt. Óriási volt tehát a színmagyar lakosság pusztulása a XVI. században. A következő XVII. században ez még csak folytatódott. Egyébként is a Dunántúl földrajzi helyzeténél fogva másfél századon át csaknem állandóan csatatér volt. A nép pusztulása mellett természetesen a kultúra is pusztult. A török uralom alatt tengődő magyar nép a félig nomád állattenyésztők fokára süllyedt vissza. Hatalmas műveletlen, elvadult területek hevertek mindenfelé. Valamivel jobbak voltak a viszonyok a Dunántúl azon részein, amelyek a királyi Magyarországi területéhez tartoztak. Azonban népszaporodásról és a kultúra fejlődéséről itt sem beszélhetünk.

 

A porták száma Zala vármegyében a következő volt:

1546 év: 6040

1552 év: 5177

1559 év: 3490

1564 év: 3470

1570 év: 1957

1574 év: 1122

                                                  1576 év:   789

 

A leégett házak három évig adómentességben részesültek és így nem kerültek az összeírásba. 1553-ban 3630 leégett, de lakott ház volt az adózás alól felmentve. Egyre két családot, összesen 10 lakót számítva, ez 36.000 léleknek felel meg. De bármiként is áll a dolog, a porták általános és megdöbbentő megfogyatkozását egyedül ezekből magyarázni nem lehet. Kétségtelen dolog, hogy a népesség szintén megfogyott a Dunántúl nyugati részén is, ha nem is olyan nagymértékben, mint a török alá jutott területeken. 1564-ben 174.000-180.000 jobbágy élhetett a királyi Magyarországhoz tartozó öt dunántúli megye területén. Semmivel sem több tehát, mint 1495-ben, vagyis az elmúlt hetven esztendő alatt a természetes népszaporodás teljesen veszendőbe ment. Még szomorúbb a helyzet 10 év múlva, amikor 96.000-re, majd 1576-ban 91.000-re becsülhetjük Győr, Mosón, Sopron, Vas és Zala megyék jobbágy lakosságát. Végső eredményünk rendkívül megdöbbentő: a Dunántúli lakosság a hét évtized alatt 900.000-ről 360.000-re csökkent. Hatszázezer magyar élet esett áldozatul a pogány török és a viselkedésükben hasonlóképen pogány császári hadak dúlásának. A török uralom végzetességét legjobban talán az 1720. évben végzett népösszeírás adatai szemlélteti, amely szerint Zala megyében mindösszesen 53.000 lélek számoltatott. (részlet Kalmár Gusztáv,  A török uralom hatása a Dunántúl népességére publikációjából.)

január 10.

Oldal: 2011. év Újabb év, újabb remények ...
Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása - © 2008 - 2024 - szeker.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat