Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása

“Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”

Foglalkozások - társadalmi osztály

1. Szekér Kálmán apai nagyapám marhakereskedő volt.

Marhakereskedő, tőzsér, marhakupec: Minden vidéknek voltak nevezetes marhavásárai, ahová elhajthatták eladásra szánt jószágaikat. Vásárokon tevékenykedtek az adásvételre szakosodott kereskedők, a marhakupecek és a felhajtást, közvetítést vállaló szenzálok. Nagyban dolgozó kupecek és mészárosok a 20. században is marhahajtókat, hajcsárokat fogadtak, akik nagyobb távolságra is elhajtották a gazdát cserélt marhacsapatokat.

2Jobbágy (lat. colonus, subditus, rusticus): Gyűjtőfogalom, mely a feudalizmus rendszerében mindazoknak megjelölésére szolgált, akiknek a társadalomban elfoglalt helyét alapvetően az határozta meg, hogy termelési-dologi jogaikat földesúri joghatóság szabályozta, s ennek megfelelő alávetettségi viszonyban éltek. A jobbágy kifejezés a magyar nyelvben a alapszóból származik és eredetileg a királyi főtisztségviselők és a várispánságok katonáinak, a várjobbágyoknak elnevezése. Tágabb értelemben minden olyan nem nemes személy értendő rajta, aki a földesúrral úrbéres viszonyban áll. Ebben az értelemben használatos a latin subditus, mely általában alávetettet, alattvalót jelent. Hasonló jelentése van a rusticus kifelezésnek is. A szó társadalmi tartalma általában megegyezett a jobbágy terminus tágabb értelmezésével. A rusticus magyar megfelelője, a szláv származású paraszt szavunk a jobbágyrendszer megszűnése után (19. sz. közepe) is tovább él mezőgazdasággal foglalkozó személy elnevezéseként. A jobbágynép, jobbágytársadalom, jobbágyrendszer szintén a földesúri joghatóság alatt élő egész népességet jelenti, a korábbi és jelenlegi szóhasználatban egyaránt. Szűkebb értelemben csak azok jobbágyok, akik → jobbágytelekkel rendelkeznek, azaz telkes jobbágyok (colonusok), ellentétben a → zsellérekkel. – A jobbágyság rendszere Európa-szerte ismert volt. Ny-Európában a római birodalom területén megszálló barbár népek nemzetségi szabadjaiból és a római rabszolgákból ötvöződött egybe a 10–12. sz. folyamán. A mo.-i jobbágyság nagy többségére nézve a honfoglaló magyarok nemzetségi szabadjaiból és a Kárpát-medencében talált és leigázott szolga-, rabszolgaelemekből kovácsolódott egységes rendi osztállyá a 13. sz. közepétől a 14. sz. közepéig. A jobbágyság fennállásának egész idejében mindenütt megkülönböztethető a szabad és a kötött jobbágy. A közöttük levő különbség alapvetően abból adódott, hogy míg a szabad jobbágy csak a földesúrtól használatra kapott, a jobbágytelek alapján függött és teljesítette szolgáltatásait, addig a kötött jobbágy személyében, ingó és ingatlan vagyona feletti rendelkezésében is szigorú korlátok között élt. A Ny-európai országokban a feudális függés, mindenekelőtt a személyi kötöttség enyhülése a 12–13. sz.-tól megfigyelhető. A Ny-európai jobbágyság földesúri függésének ez a korai lazulása döntő mértékben annak tudható be, hogy a földesurak saját gazdaságaikat (→ majorság) felszámolták, birtokaikat szerződés mellett meghatározott vagy örök időre átengedték a jobbágyoknak. Így alakulhatott ki már a 14–15. sz.-ra a személyében teljesen szabad, árutermelő parasztság, mely az általa művelt föld után pénzben adózó, leginkább haszonbérleti viszonynak nevezhető kapcsolatba került földesurával. Mo.-on és K-Európában viszont az → örökös jobbágyság (16–18. sz.), a jobbágyrend második felvirágzása a jobbágyság intézményét fenntartotta egészen a 19. sz. közepéig. A jobbágyság vagyoni differenciálódása már korán megindult. Vagyoni helyzetre való tekintet nélkül egységes volt a jobbágyság abban, hogy társadalmi helyzetét, „jobbágyi állapotát” örökölte, azaz generációról generációra beleszületett. A mo.-i jobbágyság 14–15. sz.-dal kezdődő nagy társadalmi differenciálódása eredményeként kialakult a zsellérség, amely a legfontosabb korabeli termelőtényezővel, a földdel egyáltalán nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben rendelkezett. Így nagyon is indokolttá vált a szolgáltatások megszabásában, a jogalkotásban stb. külön beszélni telkes jobbágyról és házas vagy házatlan zsellérről. A mo.-i jobbágyság e hármas rétegződését és a terminológia használatát a hivatalos jogalkotásba az → úrbérrendezés során vezették be. A jobbágyság létfenntartását, adókötelezettségeinek teljesítését elsősorban a földesúrtól használatra átengedett föld, a jobbágytelek alapján és mértékében eszközölte. A mo.-i feudalizmus termelési rendszerét mindvégig a telekszervezetre alapozott jobbágygazdaságok jellemezték. A telek és az igaerővel való ellátottság határozta meg alapvetően, sok esetben kizárólagosan a jobbágy gazdasági, vagyoni állapotát, társadalmi státuszát. A szorosan vett telkiállományon kívül a jobbágy rendelkezhetett még ún. telken kívüli állománnyal is, lehettek birtokában majorsági jellegű földek. A földesúr, egyház, állam, megye felé teljesített szolgáltatásainak alapja azonban a jobbágytelek volt. Ez alól kivételt csak azok képeztek, akik nem úrbéres, hanem szerződéses viszonyban álltak a földesúrral (→ kontraktualista, → taksa), ill. akik nem jobbágytelken, hanem majorsági földön éltek és gazdálkodtak (→ kuriális jobbágy). A jobbágyság intézményét a 19. sz. közepén a → jobbágyfelszabadítás szüntette meg. (→ még: jobbágyköltözés, → köteles jobbágy, → robot, → szabad menetelű jobbágy, → terményszolgáltatás) – Irod. Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története (Bp., 19504); Szabó István: Jobbágyság–parasztság. Terminológia, fogalom, társadalomszerkezet (Ethn., 1965); Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969).

3. Szekér Jani bácsi (Nagyapám testvére) kovács mester volt.

kovács:

Elsősorban patkókat és vasalásokat készítő fémfeldolgozó mesterember. Régi magyar neve: vasverő. Elődeink a kovácsmesterséget már a honfoglalás előtt is gyakorolták, ill. foglalkoztak a vas előállításával (→ vasművesség). A kovácsmesterség valószínűleg a honfoglalás után vált önállóvá, majd a 14. sz.-ban több ágra is szakadt (→ lakatos). A falusi vagy patkolókovács főleg a paraszti munkaeszközök készítésével, javításával, lovak, tehenek patkolásával foglalkozik, szerepe egy község vagy táj életében jelentős. A mesterségnek különféle szakmai típusai alakultak ki, így van cigánykovács, uradalmi kovács vagy gépészkovács, községi vagy kommenciós kovács. Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Legtöbbjük állatgyógyítással is foglalkozott, volt, aki baromorvosi iskolát végzett. Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették, az üllőket, fujtatókat manufaktúrákban vásárolták. Szinte valamennyi munkát hagyományos kézi kovácsolással készítették. A mesterség családon belül sokszor nemzedékeken át öröklődött, gyakorlásához igen sok hiedelem fűződik. (→ még: kovácsműhely) – Irod. Szabó György: Falusi kovács a XV–XVI. században (Folia Archeologica, 1954); Bartha Antal: Honfoglaláskori kovácsmesterségünkről (Történelmi Szle, 1958); Jasiewicz, Zbigniew: Studia historyczno-etnograficzne nad kowalstwem wiejskim w Wielkopolsce (Poznan, 1963); Bodgál Ferenc: A kovácsmesterség kutatása (Miskolc, 1968).





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 28
Heti: 327
Havi: 816
Össz.: 269 995

Látogatottság növelés
Oldal: Foglalkozások-társadalmi osztály
Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása - © 2008 - 2017 - szeker.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »